🎁Idén is megszerveztük adventi vásárunkat, hogy közösen készüljünk az ünnepekre. Megcsodálhattuk többek között a Patrónus Ház lakóinak munkáját, illetve a Tudatosan jó termékei között válogathattunk. 🎄A hangulathoz hozzájárult a Telekom Campus aulájába beköltöző gyönyörű karácsonyfa, amit idén is a Heim Pál Gyermekkórháznak adományoztunk, már ott várja az ünnepeket a gyerekekkel és a kórház dolgozóival. 🎅🏻A karácsonyfa mellett kollégáink ujjbábokat horgoltak és karácsonyi manókat készítettek, hogy ezzel is vidámságot csempésszenek a kórház lakói és az ott dolgozók mindennapjaiba. 🥧Az adventi vásár részeként a Deutsche Telekom IT Solutions HU-val közösen szerveztük meg jótékonysági sütivásárunkat, amire most is sok kolléga készített finom falatokat. Az ezek eladásából befolyt összeggel a LÁSS Alapítványt támogatjuk, akik látássérült emberekkel ismertetik meg a mozgás örömét, illetve lehetőséget teremtenek, hogy minél többen kipróbáljanak különböző szabadidős sporttevékenységeket. #telekom #advent
Telekom HU
Telecommunications
Budapest, Pest megye 42 513 followers
Rólunk
A Telekom a digitális optimistákat keresi, akik - álljon bármilyen szám is az anyakönyvi kivonatukban - hisznek benne, hogy a digitális technológia a fejlődés motorja, melynek állandó változásával együtt ők is képesek megújulni, épp úgy, ahogy a Telekom is folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket. Már nem a munka és a magánélet között kell egyensúlyoznunk: integrálnunk kell a kettőt, hogy a legtöbbet hozhassuk ki magunkból és mindennapjainkból.
- Weboldal
-
https://www.telekom.hu/karrier
Külső hivatkozás a következőhöz: Telekom HU
- Ágazat
- Telecommunications
- Vállalat mérete
- 5001–10000 munkavállaló
- Központ
- Budapest, Pest megye
- Típus
- Public Company
- Szakterületek
Helyek
-
Elsődleges
Könyves Kálmán krt. 36
Budapest, Pest megye 1097, HU
Alkalmazottak a Telekom HU
Frissítések
-
CRM KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR TELEKOMNÁL A Magyar Telekom a Deutsche Telekom európai NatCo-i közül elsőként cserélte le #CRM rendszereit egy innovatív, #microservice-alapú architektúrára. Az átállás a háttérben zajlott, miközben a meglévő rendszer folyamatosan biztosította a zavartalan működést. Az új platform fokozatosan vette át a régi funkcióit, így az üzleti folyamatokra és az ügyfelekre gyakorolt hatás szinte észrevétlen maradt. B2C és B2B ügyféladatok migrációja sikeresen megtörtént és mostanra az új architektúra teljesen átvette a régi rendszer szerepét, amely így egyszerűen lekapcsolhatóvá vált. Az elmúlt 2,5 év munkájával egy energia- és költséghatékony, #modern platformot építettünk, amely nemcsak a jelenlegi igényeknek felel meg, hanem a jövőbeli #digitális transzformációnk alapjait is megerősíti. A projekt az üzleti, valamint az IT területek közötti példaértékű együttműködéssel valósulhatott meg. 👏🏻Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez! #telekom #innováció #csapatmunka
CRM konszolidáció
https://www.youtube.com/
-
A Telekom sokszínűségi stratégiája mentén abban hiszünk, hogy az #inklúzió nemcsak fontos érték, hanem a sikeres és fenntartható üzleti működés alapjai is. Elkötelezettek vagyunk az #egyenlő esélyek megteremtése mellett, ezért csatlakoztunk a WeAreOpen - Nyitottak vagyunk Törd át a csendet kampányához. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni a sokszínűségről és inklúzióról szóló nyílt párbeszédhez, mind vállalaton belül, mind pedig szélesebb közösségben, hiszen együtt többet tehetünk egy igazságosabb és #befogadóbb társadalomért. „A csendet áttörni leginkább úgy lehet, ha olyan vállalati kultúrát építünk, ahol alapértelmezett beállítás az egymás felé tisztelettel, értő figyelemmel való fordulás és az egyenlő esélyek biztosítása, ahol mindenki önmaga lehet.” - fogalmazott Zsuzsa Toth, Chief People Officer. Dolgozzunk közösen a nyitott munkahelyekért, csatlakozz a párbeszédhez! https://lnkd.in/dFX_kGMx #telekom #nyitottakvagyunk
-
10.000 FELETT A KRAFT LAB LÁTOGATÓINAK SZÁMA 💗 2021 szeptemberében indítottuk útjára Debrecenben a KraftLabot, a Telekom kreatív alkotóterét, amely azóta fiatalok ezreinek biztosított helyet a digitális önkifejezésre és fejlődésre. Az elmúlt három év során összesen több, mint 10.000 látogató lépett be a KraftLab kapuin, és használta a négy tematikus szoba valamelyikét. A Videó stúdió, a Podcast stúdió, a Workshop szoba és a Music Lab lehetővé teszi, hogy egyetemisták, fiatal felnőttek és nemzetközi hallgatók a digitális világ legmodernebb eszközei segítségével tuningolják tudásukat, valósítják meg ötleteiket, építenek közösséget. A Telekom számára kiemelten fontos, hogy támogassa a fiatalokat, hiszen az ő kreativitásuk, tudásuk és innovatív szemléletük segítségével épül a jövő digitális világa .A tehetségek és lehetőségek találkozóhelyeként a KraftLab ennek a törekvésnek ad otthont.
-
ÜGYFÉLÉLMÉNY KORSZERŰ TECHNOLÓGIÁN 📱A Magyar Telekomnál folyamatosan fejlesztjük vezetékes- és mobilhálózatainkat, hiszen célunk, hogy ügyfeleinknek a legkorszerűbb szolgáltatásokat, a legjobb hálózaton biztosítsuk. Nagy mérföldkőhöz értünk, ugyanis befejeztük az 5 éve indított #mobilhálózat modernizációs programunkat, aminek keretében az összes mobil bázisállomást korszerűsítettük és a modernizált állomások jelentős részén kapacitásbővítést, illetve 5G indítást végeztünk. „A mobilhálózat modernizációs program eredményeképp korszerűbb technológián, jobb szolgáltatásminőséget és ügyfélélményt tudunk nyújtani, mely egyben gazdaságosabb hálózatüzemeltetést és optimálisabb frekvenciagazdálkodást tesz lehetővé. Mobil bázisállomásaink modernizálását ugyan befejeztük, azonban itt nem állunk meg: folytatjuk az elmúlt években megkezdett stratégiánkat, célunk továbbra is, hogy magas minőségű hálózatunkkal és eszközeinkkel mindenki előre léphessen digitálisan a saját életében” – emelte ki Tibor Rékasi, a Magyar Telekom vezérigazgatója. #telekom #modernizáció #technológia
-
MARSRA MAGYAR! KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS AZ RTL-EN! December 22-én karácsonyi különkiadással jelentkezik a KMH Film-mel közösen készített Marsra magyar! sorozatunk. A karácsonyi gömbvillám - Egy Marsra magyar sztori címre keresztelt különkiadásban a sorozat főszereplői mellett Thuróczy Szabolcs és Árpa Attila is ismét feltűnik. Idén is többféle módon kedveskedik ügyfeleinek az ünnepi időszakban, és igyekszik minden aktivitásával értéket és hasznos megoldásokat adni: „A Telótuninggal lehetővé tesszük, hogy mindenkinek legyen eggyel jobb készüléke, a megújult Hello Biznisz platformmal támogatjuk a magyarországi kis- és középvállalatok munkáját és fejlődését, karácsonyi kampányunkkal pedig egy megható és elgondolkodtató történeten keresztül hívjuk fel a figyelmet a korlátok lebontásának fontosságára. Mindezek megkoronázása a Marsra magyar! karácsonyi különkiadás, amely valójában a fogyasztók megjutalmazása. A Telekom már nemcsak reklámokkal és eseményekkel teremt értéket az előfizetőknek, hanem kulturális termékek kifejlesztésével is. Ezzel - egyedülálló módon - az egész országot szeretnénk jutalmazni” - mondta el Szabó Béla márka- és lakossági kommunikációs igazgatónk. A különkiadás ismét kiemelt nézettségű műsorsávba került: december 22-én, vasárnap az RTL-en a híradó előtt és ezzel egyidőben az RTL+-on, valamint december 24-én, kedden délelőtt az RTL KETTŐ-n találkozhatnak vele a nézők.
-
VÁLTOZÁSOK A MAGYAR TELEKOM FELSŐVEZETÉSÉBEN Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes karrierje pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül érkezett újabb mérföldkőhöz. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekom-tól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Peter Nagy látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője. „A Magyar Telekom nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Daria-nak és Lubornak az elmúlt években nyújtott kiváló szakmai és vezetői munkájukért. Daria gazdasági vezetése meghatározó szerepet játszott a vállalat kiegyensúlyozott működésében és a kiemelkedő pénzügyi eredmények tekintetében. Pénzügyi szakértelmének köszönhetően azon túl, hogy a Magyar Telekom megőrizte stabilitását, további növekedést ért el. A műszaki területen Lubor vezetése alatt mind technológiai, hálózatfejlesztési, mind pedig transzformációs szempontból izgalmas és eredményes időszakot tudhatunk magunk mögött, területe számos innovációt valósított meg útmutatásával. André Lenz-t és Nagy Pétert üdvözlöm a Magyar Telekom felsővezetésében. Biztos vagyok benne, hogy sokrétű tudásuk, tapasztalatuk hozzájárul majd vállalatunk lendületének és üzleti eredményességének megőrzéséhez.” – mondta Tibor Rékasi, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Szeretettel köszöntjük André Lenz-t és Nagy Pétert a Telekom HU felsővezetésében és hálásan köszönjük Daria Dodonova és Lubor Zatko munkáját! #telekom #topmanagement
-
IZGALMAS BESZÉLGETÉSEK A BUBORÉKBÓL VALÓ KILÉPÉSRŐL November 19-én mutattuk be a sajtó képviselőinek az idei karácsonyi reklámfilmünket egy rendhagyó sajtóesemény keretén belül a budapesti 360 Barban. Az esemény különlegességét a helyszínen lévő "buborékok" adták, ahol interaktív módon, meghívott szakértőinkkel - Fehér Katalinnal, Remete Tiborral, Hornyák-Bertalan Fannival és Hamar Donáttal - közösen jártuk körül a legizgalmasabb új jelenségeket az AI, a digitalizáció és a társas kapcsolatok területén, valamint azt, hogy mi magunk mit tehetünk a buborékokból kilépve egy korlátok nélküli világért.
-
OLYAN FORRADALOM ZAJLIK AZ ENERGETIKAI SZEKTORBAN, MINT ANNAK SZÜLETÉSEKOR – ÚJABB TELEKOM INNOVATION DAY AZ ENERGETIKAI SZEKTOR SZÁMÁRA Az energetikai szektorban olyan átalakulás zajlik, mint annak idején Edison szénerőművének megjelenésekor. Ma azonban a digitalizáció és a fenntarthatóság áll a középpontban. A Telekom Smart Energy megoldása valós idejű adatokat nyújt az energiafelhasználás optimalizálásához, növelve a hálózati hatékonyságot és csökkentve a költségeket. A Telekom Innovation Day sorozat keretében ügyfeleinkkel közösen megosztottuk tapasztalatainkat és a Deutsche Telekom szakértői segítségével bepillantást nyújtottunk a nemzetközi trendekbe is. Fókuszba került a mérés és az adatgyűjtés szerepe a magyarországi energiafüggetlenség elérésében, amelyhez a Telekom eSIM kommunikációs megoldása nyújt korszerű támogatást. A Telekom Innovation Day - a valós üzleti megoldások és beszélgetések színtere, ahol abban támogatjuk ügyfeleinket, hogy még sikeresebbé és versenyképesebbé váljanak. 🚀 #Telekom #TelekomInnovationDay #Digitalizacio #Energia
-
BEINTECH – ÉLŐ RÁDIÓADÁS A GENERÁCIÓVÁLTÁS ÉS A DIGITALIZÁCIÓ JEGYÉBEN! 🌐 Nagy örömmel zártuk a Telekom és a radiocafé98 közös BeInTech eseményét, ahol a digitalizáció és generációváltás kérdéseit jártuk körbe. 🚀 A Telekom ismét lehetőséget biztosított arra, hogy izgalmas beszélgetéseken keresztül mélyebben megértsük a digitális világ és a különböző generációk közötti párbeszéd fontosságát. A rendezvény során olyan kiváló szakértők, mint Szabina Tomán, Bódis László és Adam Guld PhD, Habil osztották meg tapasztalataikat, és világítottak rá arra, hogyan alakítja a digitalizáció a munkaerőpiacot, a vállalati kultúrát és a mindennapi életünket. A beszélgetések nemcsak az aktuális trendekre, hanem a jövő kihívásaira is fókuszáltak, rengeteg új ötletet és inspirációt adva a résztvevőknek. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott és aktívan hozzájárult az eseményhez! Ne hagyd ki a következő BeInTech-et – mert jó dolgokról beszélgetni mindig jó! 😊 #Telekom #BeInTech #Radiocafe #Millasreggeli #Digitalizacio #Generaciovaltas
-
+1